Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!
(Juhász Gyula: Trianon)
Az index.hu felvétele az alakuló ülésről. Vona Gáboron "gárdamellény".
És igen, elkezdődött. Tegnap, azaz május tizennegyedikén tartotta alakuló ülését az Országgyűlés, de természetesen a magyar politikához híven ez sem maradhatott botrányok nélkül. Az MSZP már azzal kezdte a napot, hogy szánalmas módon hirtelen vinnyogva-vernyogva visszakövetelte magának a nemzetbiztonsági bizottságot, hogy elnökileg az ne lehessen a Jobbiké, azok után, hogy ők maguk mondtak le róla a radikális párt javára. Aztán az alakuló ülést Horváth János korelnök úr tartotta meg, ahol Dúró Dóra a hagyományokkal szemben, mint legfiatalabb képviselő, a szokásjog alapján nem mondhatta el az esküszöveget, csak azért mert jobbikos (korábban, 1998-ban Orbánék hagyták Zuschlag Jánost érvényesülni). Majd pedig Vona Gábor gárdaruhás sztorija folytatódott, előbb Bajnai Gordon felszólalásában hergelődött, majd pedig Lázár János csinált magából hülyét mindenki előtt azzal, hogy Vona Gáboron való rugózott. Ennél gázabb viselkedést már csak Mesterházy Attila hajtott végre akkor, amikor napirenden kívül szólalt fel a Házbizottság összehívására az incidens (óh!) mielőbbi kezelése miatt, de a legnagyobb csalódást nem is ők okozták. Hanem az általam oly nagyra tartott köztársasági elnök, Sólyom László, aki tegnap totálisan leszerepelt, mint autonóm lény a köztársaság élén. Minden reményem eloszlott, hogy komolyság lesz a parlamentben ezentúl. Nem lesz. Bohózat lesz. Továbbra is.
Sólyom alapvetően korrekt beszédet tartott. Igaz, viszonylag hosszú ideig foglalkozott a Jobbikkal, mint párttal, amivel alapvetően semmi gondom nem lett volna, hiszen természetszerű, hogy valamilyen módon ki kell térni azokra a pártokra is, akik még újoncok az Országgyűlésben. Sólyom beszédében azonban volt egy óriási hiba, amiből pedig már egy másik következett. Értékítéletet alkotott egy újonc pártról, amely az addigi (Ab. elnöki és tanári) felfogásával teljesen szembeütközött, idáig ugyanis sosem merészkedett, hogy a parlament negatív példájának nevezzen egy pártot. Ráadásul szemben a Jobbik ostorozásával, az elnök pozitívan nyilatkozott a korábban a megválasztását támogató Védegyletből kinövő LMP-ről. Röviden taglalta az LMP szerepét, de itt megint értékítéletet alkotott, mint pozitív példát hozta fel az LMP megjelenését a parlamentben, amit a köztársaság elnökétől nem tudok elfogadni. A köztársasági elnöknek integrálnia és összefognia kell egy nemzetet, Sólyom ráadásul rendelkezik egy olyan fajta karizmával, amivel erre képes is lenne. Pontosan ezért tartom súlyos hibának, hogy bár egyet tudok érteni a szavaival, mégsem szabadott volna neki ilyen súllyal kijelentéseket tennie az Országgyűlés alakuló ülésén. Túllőtt vele a célon, főleg annak fényében, ahogyan Vona Gábor gárdista mellényes történetére a Köztársasági Elnöki Hivatal szinte azonnal reagált. Az elnöki közleményből süt a harag és a düh, majdhogynem a gyűlölet az egész dolog iránt, olyan ez a levél, mintha Sólyom azonnal, első felindulásból reagált volna a történtekre. Hamisnak nevezi Vona esküjét, és hazug politikusnak titulálja, ez pedig megint negatívum. Sólyom ezzel a megfontolt jogászi szerepének terrénumáról egy laza mozdulattal aktuálpolitikai állásfoglalásba helyezte magát. Sőt, az igazat megvallva Sólyom elragadtatta magát. Erre pedig a köztársasági elnöknek joga nincsen, és a méltóságával is szembeütközik. Kérdezem én, az őszödi-beszéd kapcsán miért kellett neki majdnem egy hét, hogy bármit is nyilatkozzon? A többi belpolitikai krízisben miért nem szólalt meg, ha annyira megvolt a véleménye? Hipokrita és kettős mérce. Sólyom László mint Ab.-elnök tiszteletet érdemel, de Sólyom László tegnapi szereplése már-már Göncz nyílt elfogultságait idézte.
Ahogy Laszlovszky József1 a Magyar címer történetében is írja, a vágásos címer (Árpád-ház családi jelvénye) először Imre 1202-es aranybulláján jelent meg, majd II. Andrásnál az 1222-es Aranybullán. A korai előfordulásokban kilencszer, később hétszer vágott mezőben, hol a páros, hol a páratlan sávokban oroszlánokat ábrázolnak. Az oroszlánábrázolás és a vörös-ezüst vágás spanyol hatást mutat. [Az első dinasztikus aragóniai-magyar kapcsolat Imre herceg - III. Béla és Châtillon Anna fia - és Aragóniai Constanza házasságával köttetett meg.] A vágásos címer a XIII. században csak rövid ideig használatos, IV. Béla pénzein újra a kettőskeresztes címerpajzs tűnik fel. Bertényi Iván2 Kis magyar címertan című művéből az is kiderül, hogy ez az oroszlános címer valójában nagyon is egyedi dolognak számított, és az Árpádok uralkodásának végével vissza is szorult. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a Gárda, amikor kiválasztotta magának az oroszlános címert, akkor valami egyedit szeretett volna találni, és Imre herceg címerében rá is talált arra az egyediségre, amire vágyott. Ez a címer ráadásul semmilyen módon nem köthető össze semmilyen fasiszta jelképpel, mivel utoljára a XIII. században használták. Az pedig, hogy sávos zászlóról van szó, önmagában egyáltalán nem jelent fasizmust. Ezen a problémán túllépve tehát, most hogy tisztáztuk, hogy nem fasiszta jelkép található Vona Gáboron, megkérdezhetném, hogy az ország törvényhozásában műveletlen emberek ülnek, ha erről egyikőjüknek sincs meg a határozott véleménye? Kétlem.
Mégis milyen jogon akarja megmondani bárki bárkinek ebben az országban, hogy felvehet-e egy nyomorult fekete mellét oroszlános címerrel? Elárulom, az egészért egy felelőtlenül és siralmasul szerkesztett kormányrendelet a felelős, nevezetesen a 218/1999. (XII. 28.)-as számú, melyet a Bajnai-kabinet módosított 2009 végén. Ennek lényege, hogy aki feloszlatott (és nem betiltott, a sajtó és a “művelt” politikusok tévhitével ellentétben) társadalmi szervezet egyenruháját, formaruháját viseli, azt ötvenezer forintig terjedő bírsággal lehet sújtani. A jogalkotó célja egyértelműen a feloszlatott – és továbbra sem betiltott – Gárda Egyesület korábbi tagjainak vegzálása, de olyan jogi szabályozással, ami zsigerből alkotmányellenes, valamint súlyos mértékben szabadságjogokat is sért. A szövegnek van még egy óriási hibája, mégpedig hogy ki állapítja meg, hogy mi egy társadalmi szervezet egyenruhája, formaruhája? Ha a Gárda holnaptól lila sálban és sárga széldzsekiben kezdi meg a vonulást, azokat is meg fogják büntetni, akik csak hasonló öltözetben vannak? Szerepel-e a Gárda ruháján bármilyen önkényuralmi jelkép, amely miatt annak viselése tiltott dolog? Teszem hozzá, hogy az egész önkényuralmi jelképes Btk. szakasz úgy ahogy van sérti mind a magyar, mind pedig az európai mércét is. A Vajnai kontra Magyarország ügyben a strasbourgi bíróság kimondta3, hogy nem jogsértő, ha valaki az utcán vörös csillagot visel, azért, hogy kifejtse a véleményét. A döntés megállapítja, hogy Vajnai magatartása politikai véleménynyilvánítás volt, amely a szólásszabadság terrénumán belül mindig fokozottabban, a lehető legszigorúbban védett. A vörös csillagnak ugyanis túl a vörös diktatúrán, más jelentései is léteznek, például ez a nemzetközi munkásmozgalom szimbóluma. Az ítélet szerint Vajnai viselkedése nem volt “veszélyes”, mert Magyarország stabil demokrácia, ahol a közeljövőben nem várható a szélsőségesek hatalomátvétele. Azok a tömegek, akiknek rossz érzésük alakult ki a jelkép láttán, nem elegendő a félelmük ahhoz, hogy a jogkorlátozásra ez indokot adhasson. Nem volt tehát olyan kényszerítő érdek, amely Vajnai (akár enyhe) büntetését indokolttá tette volna. A strassbourgi bíróság megállapította, hogy a magyar szabályozás túlságosan széles, hiszen a véleményszabadság által védett magatartásokat is korlátoz. A rendszerváltozás óta eltelt két évtized ugyanis ma már nem feltétlenül kívánja ennek a jelképnek az elutasítását, két évtized ugyanis már megfelelő távlat az enyhítéshez. Innentől kezdve kérdezem én, hogy az a gárda ruha, amin még csak önkényuralmi jelkép sincsen, hogyan válhat a tiltás szenvedőjévé? A magyar Alkotmánnyal, és az Ab. gyakorlatával is ellent mond ez a szabályozás, ráadásul a jogszabályszöveg is túlontúl széles ahhoz, hogy könnyedén értelmezni lehessen. Ennek megfelelően a parlamenti pártoknak egy irtózatosan nagy fekete pont jár azért, mert egyrészt felhívták a figyelmet Vona Gábor szándékos provokációjára, ezzel abszolúte teret adva annak, amire a Jobbik készült, máspedig azért, mert olyasmin rugóztak, amit inkább politikai értelemben kellett volna ignorálniuk, mintsem jogilag.
Erre azt tudom mondani csak, hogy kellett a hiszti mindenkinek. Bajnai utoljára mindenki előtt tudott egy kicsit tetszelegni (pedig nekem korábban egy picit szimpatikus volt azért), Lázár János utasíthatta a még hivatalban lévő kormányt, hogy azonnal és haladéktalanul intézkedjen, az MSZP kollektíven hátat fordíthatott Vona Gábornak és a gonosz szélsőségeseknek, Sólyom László pedig magára ölthette a pozitivista jog- és demokráciaféltő elnök gúnyáját, végül pedig Mesterházy felszólalhatott a napirendet totálisan letojva, hogy ez ellen a súlyos és elfogadhatatlan tett ellen tegyenek valamit. Ez a felháborodás történetesen akkor volna érthető, ha Vona bűncselekményt követ el, ez azonban nem történt meg. Vona, ha a tényállás megállja a helyét (pedig ez csak egy mellény, nincs hozzá például a sál, bakancs, stb.), akkor szabálysértést követett el, amiért ötvenezer forintig terjedő bírság jár. Annyi, mint tilosban parkolásért, szexuális áru mások számára észlelhető módon való elhelyezéséért, nyolc napon belül gyógyuló sérülés okozásáért, kutyaszar el nem takarításáért, közterületi alkoholfogyasztásért, kötelező orvosi vizsgálat alóli kibújásért. Ez volna az a baromi nagy jogsértés, ami miatt az Országgyűlés tegnap hisztériát rendezett? Ha az elsőbbséget nem adom meg, azért is ötvenezer forintig terjedő büntetés jár, ezzel mégsem követtem el bűncselekményt. És ha Vona történetesen el is követett valami jogsértőt, azért majd a mentelmi jogi bizottság intézkedik, hogy felfüggesszék a mentelmi jogát, de akár Vona is dönthet úgy, hogy szabálysértéséért maga vállalja a felelősséget (szabálysértés esetén a képviselő jogosult lemondani a mentelmi jogáról). Arról persze nem szól a fáma, hogy Hagyó mentelmi joga tegnap szűnt meg, hónapokig visszaélve a jogintézmény céljával, erről Sólyomnak még csak egy nyikkanása sem volt. Sőt, az összes többi jogsértő politikusról sem, akik tegnap kihúzott háttal álltak a parlamentben, mint a szentség mintaszobrai. Innen nézve tehát, újra elkezdődött a nagy népnemzeti bohózat, és ez várhatóan ezentúl így is marad. Gratulálok az egész rendezvényért minden megválasztott képviselőnek, főleg, hogy az adóforintjaimon fogják ezt a színházi előadást csinálni még négy évig. Szánalmasak vagytok.
Az utóbbi napok médiatörténései a fenti mondatot juttatták eszembe a Valahol Európában című filmből. Mielőtt még bármit is mondanék, leszögezném, hogy Magyarország demokratikus jogállam [kell hogy legyen], és természetesen úgy gondolom, hogy Stohl Andrásnak felelnie kell a tettéért, méghozzá bíróság előtt. Úgy kell megbüntetni a tettéért, ahogy bármelyik másik magyar állampolgárt büntetnénk meg hasonló helyzetben, hiszen Stohl András is csak egy a bűnelkövetők sorában. Azonban létezik még egy siralmas és tulajdonképpen szánalmas tanulsága az egész történetnek: ismét bebizonyosodott, hogy az emberek micsoda zsigeri gyűlöletre (de legfőképp irigységre) képesek, ha éppen erkölcsöset kell játszani egy ismert emberrel. Ha lehetne, akár akasztanának is, csak mert az aktuálisan divatos erkölcsi felfogás ezt indokolja. Ilyenkor mindig elvesztem a hitemet egy időre ebben az országban.
Szögezzünk le valamit: Stohl közszereplő, és mint ilyen felelősséggel tartozik a cselekedeteiért. Ez teljességgel rendben van, mint ahogyan az is, hogy a történtek hatására az RTL Klub nem számít rá a közeljövőben, így rögtön bukta a kereskedelmi csatorna őszi gigaproduckióját, az X-Faktort. Az viszont már túlzás, hogy a különböző közösségi oldalakon naponta nyitnak újabb és újabb csoportokat Stohl Andrásról, amelyben a mindenhonnani, azonnali kirúgatását követelik, és azt, hogy minél több időre, sőt, lehetőleg örökre a dutyiba kerüljön. De vajon mennyire közügy a celebritások magánügye (és most nem a balesetre gondolok)? A hazai jog egyértelműen állást foglalt a kérdésben: a közszereplők tűréshatárának magasabban kell lennie, és ehhez a személyiségvédelmi szabályozás is igazodik akként, hogy sokkal kisebb mértékben védi az őket érő támadásokkal szemben, mint a hétköznap emberét. Ezzel teljes mértékben egyet is tudok érteni, a szólásnál fontosabb alapjog kevés van, és aki nyilvános szereplést vállal akár politikusként, akár színészként vagy énekesként, annak bizony állnia kell a sarat, vagy az anyázást, ha úgy tetszik. Ez azonban nem fog még igazságot tenni, ugyanis a sok dühös és véresszájú, kegyetlen büntetésekre éhező ember egyre csak a fejét követeli. Az egyik nap ünnepelt sztárból hirtelen a megvetett kapca lett, s nem is feltétlenül azért, amit elkövetett. Magyarországon ugyanis az az abnormális helyzet áll fenn, hogy az átlagembert nagyon is érdekli, hogy a celebek mit művelnek, és ennek a bűvköréből nem lehet csak úgy megszabadulni. Ehhez a szerephez automatikusan jár egy pálca, amit mindig el lehet törni, és amit tetszőleges számban újra lehet ragasztani az idők végezetéig.
Amit viszont a Duna Televízió tett, arra sincsen bocsánat. Az általánosságban elfogulatlannak tűnő közszolgálati csatorna ugyanis azok után, hogy szerzett egy jó pontot a hazai filmrajongóknál azzal, hogy megvásárolta a Tűzvonalban c. sorozatot az anyagi gondokkal küzdő MTV-től, most arra készül, hogy egy tollvonással tönkretegye. Szép közszolgálati módon, hiszen ha a többségi akarat Stohl felakasztása, akkor ahhoz a Dunának is hozzá kell járulnia. Sőt, muszáj. Feleségverő ifjabbik Knézy Jenő maradhat, ittasvezető Stohl nem. Arról az apró problémáról már nem is beszélve, hogy a sorozat új évadjából mindössze tíz forgatási nap van hátra, már ami Stohl Andrást jeleneteit illeti, de a csatornának megéri, hogy tíz forgatási nap és alig fele ennyi időnyi erkölcscsőszködés kedvéért egyik napról a másikra hirtelen másik szereplő játssza azt a karaktert, amit Stohl alakított. Ez különösen fájó dolog, hiszen ha az utóbbi években volt valamiért értelme nézni a hazai tévék siralmas adásait, az a Tűzvonalban volt. Nem azért, mert a Tűzvonalban olyan fantasztikus volt filmügyileg. Ellenkezőleg, mert végre forgattak egy sorozatot, nekünk nézőknek. Azoknak a nézőknek, akik nem a statiszták színészi képességeit is megszégyenítő szappanborzalmakat, hanem frissnek ható, itt-ott azért mégis bénázó, de alapvetően mégis csak szerethetően magyar sorozatot akartak nézni. Amilyen rosszul kezdtek, olyan kedves lett számomra is a történet, méghozzá Stohl Andrással az élen. Stohl-t meglehetősen utáltam a médiabeli szerepléseiért, de annál jobban megkedveltem a sorozatbeli szerepéért, onnan már csak egyenes út volt, hogy színházban is megnézzem. Ez a sorozat ugyanis összefonódott Stohl András nevével, akinek személyes szívügye volt a sorozat fennmaradása és folytatása. De ott volt Cserna Antal is, aki bebizonyította, hogy a tévénézők számára addig ismeretlen színházi ember is képes szerethetően játszani egy rendőrt, az esti Cyrano de Bergerac-előadása után. Jött még Hollósi Frigyes, Kéri Kitty, Bede Fazekas Szabolcs, de ott volt a sorozatban Trokán Péter, Blaskó Péter, Barbinek Péter vagy éppen Jordán Tamás is. A gonoszok között felejthetetlen alakítást nyújtott László Zsolt, Balikó Tamás, Dunai Tamás, s a színészóriás Lőte Attila. Igen, végre az MTV csinált egy sorozatot, ahol valódi színészek játszottak, és ha másra nem is volt jó, de kicsit meghozta az ember kedvét ahhoz, hogy elmenjen, és színpadon, élőben is megnézze ezeket a nagyszerű színészeket játszani. Amire mondjuk a Barátok közt vagy a Jóban rosszban formátumából adódóan sohasem lesz képes.
Eszembe jutott az a focista, aki tavaly ütött el egy részeg biciklistát a sötét úton. A helyzet egyértelmű, a szerencsétlen futballista véletlenül, egy csepp alkohol befolyásoltsága nélkül halált okozott, úgy, hogy azért tulajdonképpen inkább a részeg biciklista volt a felelős. Napokon, sőt heteken át fröcsögtek rá az internetes fórumokban, miközben a játékos belerokkant a szituációba, a magánélete tönkrement, a focizástól is egy életre elment a kedve. Stohl ehhez képest tényleg iszonyatos bakot lőtt, amikor a nyolc évvel ezelőtti eseményeket – nevezetesen hogy felpördült a kocsijával ittas befolyásoltságából fakadóan – egyszeriben elfelejtette, és valószínűleg sokadszorra is volán mögé ült tintásan. Legnagyobb szerencséjére a legsúlyosabb sértült (egy idős bácsi) sem halt meg, bár egy ilyen idős embernél valóban kétséges a maradéktalan felépülés esélye. Ugyanakkor indokolja-e ez az esemény azt a kiáradó gyűlöletet, ami most a személyét övezi? Az emberek vérszagra gerjedve, több száz hozzászóláson át osztják az észt az erkölcsös életről, és a helyes viselkedésről. De ki az a Stohl András, hogy megérje ezért fröcsögni? És egyáltalán mitől lett hirtelen olyan erkölcsös a szemetelő, piroson lazán áthajtó, adóval trükköző (optimalizáló!), “megoldjuk okosba!” szemléletben élő magyar ember? Mitől lett mindenkiből a legnagyobb szent, a helyes élet megmondója, nagy hívő és bűntetéspártoló? Most demagóg leszek, de a magyar ember lazán lenyelne ennél durvábbakat is, ha mondjuk egy politikusról volna szó, éppenséggel olyanról, akire annak idején szavazott. Hazudni, lopni, csalni szabad, azért nem jár kitiltás és karantén. Vegyünk példát a sokat szidott amerikaiakról, ott is sok a képmutató, de közelről sem lihegik túl ennyire a dolgokat, mint ahogyan az az utóbbi egy hétben Stohl-lal történt. Felesleges támogatni a közhisztériát, Kiefer Sutherland még dutyiban is ült, Jack Bauer mégis Amerika megmentője marad, de nem váltják le Batman szerepéről Christian Bale-t sem, hiába verte agyon a saját anyját. Charlie Sheen is játszhatja a nőcsábászt, pedig alaposan meggyűlt a baja otthon az asszonnyal és így a rendőrséggel is. Gyarló az ember, és a celebritás sem lehet más kategória. De vajon néhány hónap múlva ki fog már erre emlékezni? Ugyan már. Daróczi hullája már túl hideg volt, szükség van most valaki másra, akiről beszélni lehet. Ha már mindenáron az erkölcsöt rángatják elő páran, akkor így a végére van egy idézetem egy ismert és kedvelt filozófustól, akit valami Jézusnak hívtak. Ne ítélj, hogy ne ítéltess.
A szocialisták megújulásra készülnek, mégsem megy nekik. Valami folyton visszafogja őket, ami erős kézmozdulattal visszarántja őket a trutyi mélyére. Lárifári! Hát ez mégis csak a régi szocialista párt? Vagy ez volna a régi-új szocialista párt? Horváth Csaba – aki esetleg nem tudná, az MSZP nála nem tud jobbat főpolgármester-jelöltnek – már egy hete elárasztotta Budapestet zöld alapon piros plakátokkal, hogy valami nagy bejelentésre készül május elsején, a pártmajálison. Leszámítva azt az incidenst, hogy amikor Csabika éppen elmondta volna a jó hírt, pár nyugdíjas összetűzésbe keveredett valami provokátor újságíróval, és a tömeg fele nem is rá figyelt, az újságírók azért szorgosan lejegyezték a fideszgyalázásokban vegyes bejelentést: ingyen lesz a BKV.
Tovább a teljes cikkhez »
Színes magyar politikai szatíra (2010). Főszerepben: Orbán Viktor, Simor András. Piaci befektetők számára nem ajánlott.
Nem telt el még négyévnyi kormányzás anélkül, hogy a jegybank és a kormány legalább egy darabig ne szapulta volna egymást. Úgy látszik, ez a következő években sem lesz másként, csak éppen azzal a különbséggel, hogy a Fidesz még át se vette a kormányrudat, máris az MNB megregulázására készül. Orbán Viktor választások utáni, hétfői sajtótájékoztatóján már finoman jelezte Simor András MNB-elnök számára, hogy itt az ideje fogni a sátorfáját és lelépni a központi bank éléről. A finom jelzés persze egyesek számára meglehetősen enyhén hangozhat, annak fényében, hogy Orbán nemes egyszerűséggel csak offshore-lovagnak nevezte Simort. Másnap Pokorni Zoltán is melegebb éghajlatra küldte a bankvezért, igaz, explicitebb módon fogalmazott, mint a leendő miniszterelnök. Az üzengetések után a forint kisebb zuhanásba kezdett, igaz, ennek okait az elemzők csoportjai különféle okokban látják; egyesek a görög válságra, mások pedig Orbán kijelentéseire hárítják a felelősséget. Egy biztos, Orbán és Simor között nagy harcok várhatók, hiszen kétharmad ide vagy oda, a független jegybankelnököt csak úgy a pozíciójából elmozdítani nem lehet. Ehhez minimum új jegybanktörvényre volna szükség, amivel az utóbbi napok fényében lehet hogy egy darabig még várni fog az új kormány, mivel a nemzetközi gazdasági sajtó heves ellenkezésbe kezdett.
Tovább a teljes cikkhez »
Úgy néz ki, minden eddigi tapasztalattal és várakozással szemben az új Orbán-kormány már május közepén lábra állhat és megkezdheti működését. Sőt, ha lehet hinni a pletykáknak és az eddigi bejelentéseknek, akkor szinte azonnal megkezdik az új törvények beterjesztését, illetőleg néhány ponton az alkotmány módosítására is sor kerülhet. Összesen nyolc törvénytervezettel készül a Fidesz az alakuló ülést követő időszakra, melyek között a kisebb parlament kialakítása és további apró államszervezeti reformok várhatóak a hatályos alaptörvény szövegében, illetve a kezdőcsomagban helyet kapna a kettős állampolgárság kérdésének rendezése, a családi pótlék folyósításának iskolakötelességhez kötése, valamint a Büntető Törvénykönyv szigorítása. Több ponton így már most körvonalazódni látszódik, hogy a Fidesz ugyan nem készül totojázásra, de valójában inkább a választói bizalom megtartására készül az ősszel esedékes önkormányzati választásokig.
Kiütéses győzelmet artatott a Fidesz a választások második fordulójában. Sportnyelven szólva ugyanis igen csak K.O.-nak tekinthető, ha valaki a hazai pártstruktúra beágyazódásával ellentétes módon megszerzi a kétharmados többséget, ráadásul tökre egyedül (a KDNP-t ugyanis – már elnézést, de – szavazógépnek tekintem). Ez azt jelenti, hogy az MSZP kegyetlenül megfizette az utóbbi nyolc éves kormányzásának az árát, és nem csak hogy elvesztette a támogatói bázisát, hanem a töketlenkedő kormányzása az alkotmányos keretek közti legszélesebb hatalomhoz juttatta az – amúgy általa kormányképtelennek titulált – ellenzéket. Itt tartunk most: az ország teljes közjogi rendszere két parlamenti frakció fegyelmén és elszántságán fog múlni. Innentől kezdve már nincs visszaút, most már csak akarni kell. Orbán Viktornak kormányoznia kell. Ez nem egy lehetőség, hanem kötelesség, a Fidesz muß seinja.
Tegnap az egyébként baromira unalmas választási műsort nézve eszembe jutott, hogy mi volt 2002-ben. Akkor a Fidesz-szavazó átlagpolgár a tévé előtt ült és várta az eljövendő csodát, hogy a siralmas remények ellenére, hátha sikerül megnyerni a választást. Kiélezett versenyben, brutális részvételi arány (73%) és egy megosztott ország mellett végül a Fidesz ugyan megnyerte a második fordulót, de a választást nem. Pedig közelről sem a kétharmad volt a tét, hanem még négy év abszolút többséges kormányzás a balliberális ellenzék felügyeletében. De vajon megérte győzni akkor? Megérte tizenkilencezer forinttal lefizetni a nyugdíjasokat, gázárcsökkentéssel etetni a munkásokat? Megérte-e egy tök alkalmatlan emberre – Medgyessy Péterre – cserélni a korábbi, hellyel-közzel alkalmas kormányfőt? És amikor bebizonyosodott, hogy ezek (ti. a szocialisták) nem csináltak semmit, vajon volt-e értelme még egyszer megválasztani őket 2006-ban? Komoly árat fizet most ezért mindkét oldal. Míg az MSZP a támogatóit adta el harminc ezüstpénzért, az SZDSZ-t pedig felfelta a népharag, addig Orbán Viktor nyolc év alatt lassan középkorú férfivé ért, a megfáradt Fidesz frakcióval egyetemben. Az MSZP nem is valószínű, hogy ez után valaha is képes lesz még lábraállni a jelenlegi formájában, ugyanakkor búcsúajándékként a Fidesznek még jó magasra feltették a lécet. Kétségtelen ugyanis, hogy a Fidesz az MSZP botrányos kormányzása nélkül nem kaphatta volna meg a kétharmados felhatalmazást, és az is nyilvánvaló, hogy a “világcsúcsot” ugró Orbán nagyon is tisztában van azzal, hogy ebből a magasságból nem csak kezet, de lábat is lehet törni. Ha ők is folytatják a töketlenkedést, akkor ropogni fognak a térdek és a csontok, a narancs elfonnyad és Orbán szitokszó lesz a jövő történelmében. Ne feledjük azonban, hogy minden választás eredményét üdvrivalgás és rajongás fogadja, s ez Gyurcsánnyal sem volt másképpen. Érte 2006-ban szinte örömódákat zengett a sajtó, no meg arról írtak a publicisták, hogy a Fidesz lassan el fog tűnni a múlt árnyékában. Mégsem így történt: kiderült, hogy a győztesek elkúrtak mindent. Ez pedig a feje tetejére fordított mindent, még a stabilnak hitt pártrendszert is.
Az emberek régen még hajlamosak voltak aggodalmaskodni a demokrácia és a közjogi értelmben vett demokratikus intézményrendszer védelmében. Ma már ez nincsen így, a Fidesz 68%-os többsége (természetesen nem elfeledve az MSZP-SZDSZ 72%-os többségét) pontos választ adott arra a kérdésre, hogy a magyar állampolgárok hatákony, erős és nem utolsó sorban működőképes kormányzatot szeretnének látni. Hiába a szűnni nem akaró álszent rettegés a Fidesz túlhatalmától, hiába a sok-sok ellenérzés a Fidesz kormányzásával kapcsolatban, Magyarország választói tegnap megadták az esélyt a Fidesznek, hogy tegyen is valamit. Innentől ugyanis, főleg ezen felhatalmazás birtokában, senki nem mutogathat az ellenzékre – de legfőképpen a választópolgárokra nem – hogy miattuk sikertelen a kormányzás. A Fidesznek innentől kezdve egy dolgot kell tennie: akarni. Az Orbán-kormány már egyszer megbukott, nincsen semmi sem aranyból vésve, a választók ugyanakkora sallerral elküldhetik a Fideszt is a pokolba, ahogyan azt az MSZP-vel tegnap és két héttel ezelőtt már megtették. A Fidesz akkor sikeresen kormányzott, persze az is igaz, hogy lényegesen jobb gazdasági helyzetben tudhatta magát az akkori kormányzat. Esetükben azért azt is meg kell említeni, hogy olyan ellenzéki ellenszélben, de legfőképpen olyan belső nyomás mellett (lásd kisgazdák története), amivel jó néhány kormány már elbukott volna. A Fideszben tehát ott van a lehetőség. És amilyen nagyokat ígértek 1998-ban, annyira komolyan és szigorúan vészelték át az orosz olajválságot is nem egy megszorító intézkedés bevetésével. Volt persze koronaúsztatás, háromhetente ülésező parlament, öninterpelláció és mindenféle más nyalánkságok, de a Fidesz a háta mögött egy alapvetően működő rendszert hagyott, és nem romhalmazt. Igaz, most lényegesen más a helyzet, s bár a Bajnai-kormány helyretolt már pár építőkockát a jenga-oszlopon, túllihegni az ország szörnyűséges állapotát felesleges volna.
Már csak azért sem értem a kétharmadtól rettegőket, mert nem akarják belátni, hogy a kétharmad a Fidesz számára a legveszélyesebb kétélű fegyver. Akkorára nyílt az olló ellenzék és kormány között, s a serpenyő jobb oldala már annyira ránehezedik a mérlegre, hogy a kétharmadnál nincsen radikálisabb eszköz. A Jobbiknak éppen ezért kijár a veretes bikacsök, amikor Morvai Krisztina vagy éppen Dúró Dóra a reggeli műsorokban a kétharmad ellen ágáltak, hiszen egy magát radikális erőnek kikiáltó párt számára maga az orgazmus kell legyen a kétharmados hatalom. Orbánéknak ráadásul nehezebb dolguk lesz a kétharmaddal, mint az ezredfordulón a kisgazda frakcióval. Itt ugyanis nem negynvennyolc hőzöngő kisgazdát, hanem kétszázhatvanhárom zömében Fideszes és kisebb részében KDNP-s képviselőt kell erős és komoly regulatúra alatt tartani. Ugyanúgy fel lehet lázadni Orbán ellen, ugyanúgy lehet zsarolni és átszavazgatni az ellenzékkel, ha a kedvünk úgy tartja. Minden csak a párt- és frakciófegyelmen múlik. Orbánnak így nagyon komolyan szembe kell néznie a saját ellenzékével; a Fidesz frakcióban üldögélő, saját pecsenyét sütögető egyéni képviselőkkel, akik hirtelenjében nagyon nagy urak lettek. Ebben a kormányban nem a szocik lesznek az igazi hátráltató erők, és nem is a Jobbik vagy az LMP, hanem az a sok száz képviselő, aki a faluból, városból, közgyűlésből, vagy éppen a polgármesteri székből utazik fel a Tisztelt ház üléseire. Nem csak szavakban lesz szükség law&orderre, hanem a parlamenten belül is. A reformokat azonban minden további nélkül végig kell verni rajtuk, ha tetszik, ha nem. Ha tényleg törvényes rendet akarnak csinálni, akkor pár pofont is ki kell majd osztani a frakción belül. Ezzel – megfelelő bölcsesség birtokában – a leendő miniszterelnök is tisztában van. Valójában tehát nem is a háborús sérüléseiben haldokló baloldal, hanem maga Orbán Viktor retteg a legjobban önmaga árnyékától. Innentől ugyanis dolgozni kell. Kormányozni.
Érdekes videót posztolt ki az [origo] péntek délután. Az új parlamenti pártok – tehát az LMP és a Jobbik – kampányfelelősei beszélgetnek egymással a Deák téri Gödör kertjében politikáról, életről, felfogásokról és a két párt távoli, de mégis fennálló kapcsolatáról. S bár Schiffer András – az LMP (lista)vezetője – már több alkalommal kijelentette, hogy a szélsőséges Jobbikkal nincs közösködés, e videó láttán mégis egy pillanatra el is hittem, hogy tényleg lehet más a politika. Hogy talán létezhet egy jobbik LMP, de lehet más a Jobbik is.
Régen hallottam egy történetet. Diákcsoportok gyakran járkálnak a parlamentbe, megnézni a koronát, körbejárni az üléstermeket, megvizslatni, hogyan is működik a tisztelt ház belülről. Ilyenkor szembesülnek vele a fiatalok, hogy mi is folyik odabenn, ilyenkor látják szemtől szemben, hogy a politikus is ember (de tényleg!), és hogy a szoci képviselő simán együtt kávézgat a fideszessel, sőt, a fáma szerint a lift mellett Orbán és Gyurcsány beszélgettek – sőt, poénkodtak – egymással. A parlamenti ülések sem olyan szigorúak, mint ahogyan az a tévéből látszik, mindenki internetezik, sugdolózik, aztán a szavazáskor megy a kiabálás, hogy ki hová szavaz. Valójában a termen kívül nincsen acsarkodás, szent a béke, aztán ha odaérnek a kamerák, akkor persze mindenki felveszi az álarcot és újraindul a népnemzeti színház. Talán így van ez rendjén, már Shakespeare is megmondta: színház az egész világ. Persze az is lehet, hogy csak az a mese, és minden más belülről búskomor. Pedig én szeretnék idealista lenni, és azt hinni, hogy ez így van! Sőt, hogy véget lehet vetni a balkániba fajuló hazai politikai ordibálásnak, és hogy Magyarországon sosem lesz verekedés az alsóházi teremben (pedig lesz). Szeretném azt hinni, hogy ez nem csak marketing, és hogy ez nem csak a választóknak valamiféle békeüzenet arra vonatkozóan, hogy ugyan gyerekek, nem kellene már ennyire utálni egymást.
Érdekes és szimpatikus, hogy amikor szóba jön a magyarság kérdése, az LMP-s Vágó nem tiltakozik, és bár árokásásra emlékeztet az amit mond, még Dúró is egyetért vele. Ez pedig ritka. Megismerkedésük története olyan mint egy lávsztori, szinte lelki szemeim előtt van, ahogyan (Novák Elődné) Dúró Dóra az EFOTT-on unatkozva átsétál a szomszédos LMP-s sátorba, és első látásra megszületik a nagy szerelem az LMP-vel. Kitöltögetik egymás tesztjeit – ahogyan a videóban is mondják – elbeszélgetnek egymással, és rájönnek, hogy csak az apucik és anyucik miatt van ez, tudniillik az ellenségeskedés. Ez volna a modern kor Rómeó és Júliája, a pártok közti béke és barátság a külső, harcos máz alatt? Megtudhatjuk azt is, hogy sokat lehet tanulni a Jobbiktól, mind negatív és mind pozitív értelemben, sőt, Vágó igazán megpróbál válaszolni arra a kérdésre is, hogy van-e kedvenc jobbikosa. Dúróról kiderül, hogy az ex-SZDSZ-es Karácsony Gergely szerinte rendben van – persze szigorúan szakmai szemszögből – és hogy régebben szerette hallgatni az elemzéseit is. A barátságos diskurzus keretében az is kiderül, hogy Dúró nagyon nem örül annak, hogy a Jobbikot szélsőségesnek, fasisztának tartják, Vágó pedig az LMP hippiségét hozta fel a párttal kapcsolatos sztereotípiának. Finom odamondogatások azért vannak, de látszik, hogy mindketten – szigorúan az eddig megszokott politikához képest – iszonyatosan amatőrök még a politikusi szerephez. Ha valamit megtanultam az utóbbi tíz év politikájáról, az az volt, hogy az egymással ellentétes platformon ülő pártok még csak barátilag sem tudtak leülni egymással beszélgetni a parlamenten kívül. Pedig szívesen megnéztük volna, ahogy Fodor Gábor és Orbán Viktor egy kávé mellett gabikámozza és vikizi egymást, ugyanúgy, ahogyan szívesen láttuk volna azt is, ahogyan Baló György és Morvai Krisztina a kamerák kereszttüzében vitatják meg, hogy holnap melyikük csomagolja az uzsonnát a gyerekeknek.
A videó végére aztán elfogy a rózsaszín ködös illúzióm. Szeretném azt hinni, hogy Dúróék a hétvégén meghívják Vágóékat egy kiadós magyaros ebédre (és cserébe Vágó összedob nekik a másik héten egy igazi vega-zöld vacsorát), de aztán rájövök, hogy ez még mindig Magyarország. A parlamenti Big Brother show nem engedi meg, hogy a radikálisok és a liberális-zöldek egymással pacsizzanak. Ha nem lennének politikusok, akkor valószínűleg az EFOTT után jöhetett volna több fesztivál is – bezöldülve, piátol elterülve, meztelenül fürdőzve – így viszont most négy évnyi kötelező utálkozás következik. Beszélhetünk helyi ügyekről, emberbaráti szeretetről, de a magyar embernek nincs is szüksége erre. Szívesebben választja a félelmet és a rettegést, a szélsőségeskedést, a vezérfanatizmust, mintsem a boldog és nyugodt életet. Az úgyis csak a szirupos amcsi filmekben létezik. Vagy talán mégis lehet radikálisan változtatva más a szebb jövő politikája?
Bár jómagam sosem értékeltem túl a nyugati sajtó ellenőrző, véleménynyilvánító szerepét, úgy látom, hogy azért mégis érdemes néha utánaolvasni, hogy miket is írnak rólunk, magyarokról. Nem a bizalmi tőke szempontjából, és nem is azért, mert politikailag bármiféle befolyása is lehetne a hazai történésekre, inkább azért, mert sok mindent elárul arról, hogy az egyes hazai és nyugati érdekkörök milyen színben próbálják láttatni Magyarországot az olvasóikkal.
Hiába nyerte meg a Fidesz a választásokat, és hiába hajt a kétharmadja felé is, a baloldali sajtó fellegváraiban – Népszabadság, Népszava – még mindig csak a volt kormány erényeit és eredményeit védik a még beiktatatlan Orbánnal szemben. Hiába tűnik úgy, hogy a magyar emberek úgy döntöttek, elzavarnak egy rosszul működő kurzust, a sajtó mintha ennek totálisan ellent akarna mondani. Azokon a képtelenségeken már rég túlléptem, hogy a Magyar Narancs főszerkesztője világvégét álmodik, és Orbán egyeduralmától retteg, de az már kicsit kiütötte az ingerküszöbömet, hogy Mészáros Tamás közíró az egyik legfüggetlenebb (ha ilyet lehetne mondani) hazai politológusba, Török Gáborba rúgott bele egy jó nagyot, csak azért, mert nem a szája íze szerint elemezte a kialakult végeredményeket egy tévés műsorban. Török Gábor, akinek elemzői blogját tízezrek olvassák naponta, ugyan kínosan ügyel arra, hogy pártatlan maradjon, mindig megkapja a magáét valakitől. Hol egy őrjöngő jobbikostól, hogy hagyja abba a balliberális métely támogatását, hol pedig egy elvakult antifasisztától, hogy tulajdonképpen az elemzői álca mögött is csak egy gonosz antiszemita lappang, aki a szélsőjobboldal védelmében munkálkodik. Erre még azt is tudja mondani az ember, hogy rendben van, az utóbbi tíz évben ugyanis nagyon elharapódzott itthon a párt-hovatartozás. [Rosszabb, mint a kuruc-labanc vita, sőt, ha úgy tetszik, valakik számára ez is egyfajta kuruc-labanc vita volna.] De az olvasók már csak olvasók, és tájékozatlanságukkal, elvakultságukkal nem vesznek el semmit Török Gábortól. Mészáros Tamás viszont odáig merészkedett, hogy a Népszava hasábjain műveletlennek és unintelligensnek nevezze a népszerű elemzőt, csak azért, mert az említett műsorban a Jobbikot anti-establishment pártnak nevezte, és nem szélsőjobboldalinak, valamint mert arra kérte az elemzőket, hogy próbáljanak már megszabadulni az örökös fekete-fehér látásmódjuktól. Török Gábor mindössze annyit mondott, hogy ismerjék fel, hogy a Jobbik jelenség teljesen máshol keresendő, és hogy 950 ezer embert nem lehet mind lefasisztázni.
Tovább a teljes cikkhez »
És itt van! Nem kellett már sokáig várni, a Narancsvidék legújabb epizódja száma megérkezett! Mai részünk tartalmából: hogyan lopjunk el ismételten kampányszlogeneket és hogyan utaljunk egy másik, jól meghatározható párt nevére anélkül, hogy ők ezt szeretnék egyáltalán – második felvonás, illetőleg hogyan riogassuk az embereket azzal a kétharmaddal, amivel már mi is rendelkeztünk korábban, de nem igazán tudtunk élni vele, és persze az elmaradhatatlan jön a diktatúúúúúúúúúúúúúúra!
Képünket a Hetek c. hitgyülis hetilap "művészei" készítették
Az első dolga az lesz a Fidesznek, hogy kitörli az alkotmányt a jogszabályok sorából, és létrehozza a Magyar Banán- és Népköztársaságot, élén hegemonisztikus vezetéssel, lesznek pártok, lesz ellenzék, de a (nép)vezér az nem lesz más, mint Orbán Viktor. A mondat leggyönyörűbb része – amin még talán Debreczeni József is elsírná magát örömében és rettegésében – hogy nemcsak koronaúsztatás lesz, hanem koronázási ünnepség is! Leszámítva azt a kapitális hülyeséget, hogy a koronaúsztatás az nem kétharmados történet, mi speciel szívesen végignéznénk I. (Orbán) Viktor királyunk megkoronázását, természetesen csakis a Szentkorona-alkotmány szabályai szerint: az esztergomi érsek koronázná meg Székesfehérvárott (milyen érdekes párhuzam, hogy Orbán a Fejér megyei listán indult, ráadásul a szintén fejéri Alcsútdobozban nőtt fel!), természetesen Szent István koronájával. Az egész FIDESZ-KDNP a koronázási helyszínre vonul, majd Orbán előtt Kövér László nádor a koronát, Varga Mihály a királyi pálcát, Horváth János pedig (legyen ő a vicc kedvéért a horvát bán) az aranyalmát. Főpohárnok Szíjjártó Péter mint a leghűségesebb fegyverhordozó magával vinné István kardját, Balog Zoltán és Semjén Zsolt a főpapi keresztet, majd tíz főúr (Makovecz Imre, Papp Lajos, Koltay Gábor, Karátson Gábor, Kerényi Imre, Kovács Ákos, Fábry Sándor, Melocco Miklós, Kondor Katalin, Kovács “Kokó” István) a hátuk mögött végigvonulna teljes harci díszben Magyar-, Horvát-, Szlavón-, Dalmát-, Bosnyák-, Szerb-, Bolgár-, és Kunországok, Galicia és Lodoméria zászlóival. Dr. Erdő Péter, esztergomi érsek és hercegprímás előtt pedig Orbán letenné az esküt, majd elmondaná a szent imákat, minekután a szent olajokkal is felkennék. Egy gyönyörű mise után Orbán felemelné István kardját, és jelképesen három felé hasítva felesküdne az ország és a vallás védelmére, így végre Kövér nádor és Erdő Péter érsek feltehetik a fejére a Szent Koronát. A mise befejeztével a király teljes koronázási díszben nemzeti színű posztóval bevont úton – kíséretével – gyalog egy másik templomba vonul. Ekkor az utána lóháton menő pénzügyminiszter, Varga Mihály a nép közé eurót és forintot szór. A templomba érve Orbán a trónra lép és a nádor által felhívottakat, vállukon István kardjával háromszor érintve, aranysarkantyús vitézekké avatja fel. Ennek megtörténtével Orbán király lóra ül és a szintén lóra ült egyháznagyokkal, főurakkal a Kossuth térre megy, ahol emelt állványon, a szabad ég alatt esküt tesz az alkotmányra. Ezután ismét lóra ül és egész kíséretével a Gellért hegyre vonul, melyre egyedül felvágtatván, négy vágást intéz a világ négy része felé, annak jeléül, hogy az országot bárhonnan jövő ellenségtől megvédeni kész. Beleborzongok a gyönyörbe! Éljen Orbán, éljen a király! [Eközben Debreczeni József, Vásárhelyi Mária, Bauer Tamás a börtönben kiabálnak, hogy DIKTATÚÚÚÚÚÚRA!, de keserves jajveszékelésüket senki nem hallja meg.]
Pfúj! Ez is egy keresztény!!!
Ezen a ponton már majdnem sírtam. Asszondja, hogy a “rendszerváltó” Fidesz (így idézőjelben). Na, már itt megakadt a szemem a cikkben. Hát ilyen nincs, rájuk szakad az ég! Hát ki a tököm a rendszerváltó, ha nem a Fidesz, az SZDSZ valamint az MDF? Se SZDSZ, se MDF nincsen már, és pont az az MSZP gúnyolja kamu-rendszerváltónak a Fideszt, amely egy jól meghatározható, korábban állampártként funkcionáló szervezet jogutódja? Agymegállás van. De még jobb, amikor a szöveg összemossa a közjogi keretek felszámolását azzal, hogy a KDNP be akarja tenni az alkotmány preambulumába1 a kereszténységet. Kereszténység? Pfúj! Gusztustalan, kirekesztő, fasisztoid, nyilas-kommunista társadalmi elnyomó szervezet! Egyébiránt – a viccet félretéve – egyetértek azzal, hogy a preambulumoknak nincs szükségük erre, de gesztusszerűen egy vallásos társadalom alaptörvényben kiemelheti a hovatartozását. Ahol van a preambulumban említés a kereszténységre, ott rendszerint hagyománya is van valamelyik felekezetnek. Így például Lengyelországban, Csehországban, Olaszországban, Spanyolországban, és a balti államokban is tesznek említést róla. Magyarországon nem hiszem, hogy ez most aktuális kérdés – főleg hogy a preambulumot alkotmányrevízió nélkül nem fogják módosítani – de úgy látom, hogy Magyarország annyira nem vallásos, mint amennyire az előbb említett államok közösségei. Mindezek ellenére a felvetés jogos, hiszen a jelenlegi alkotmányunk preambuluma mindenről szól, csak rólunk nem:
A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés – hazánk új Alkotmányának elfogadásáig – Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg.
Ez a mostani preambulum. Tessenek összehasonlítani más országokéval. Egyébiránt én az MSZP helyében visszaállíttatnám a következő, korábbi preambulumszöveget. Ez volna ugyanis az eredeti és megszokott számukra. Én elismerem, hogy szegényeknek nem volt még elegendő húsz év megtanulni az új szöveget a régi helyett:
A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult országunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA.
Budapest kerületei 1941-ben
1994 és 1998 között az MSZP-SZDSZ kormányzat kétharmados többséggel rendelkezett (egész pontosan 72%-os többséggel). Ennek birtokában a választások után, szinte azonnal módosították az önkormányzati törvényt, s az önkormányzati választásokról szóló rendelkezéseket is. 1994 óta az önkormányzati választások egyfordulósak, ezt az MSZP azért módosította, hogy minimalizálhassa a vereséget ősszel, és sikerüljön nyernie a jelöltjeiknek, ami nagy részben meg is történt. Az önkormányzati rendszerünk egyébiránt omladozik és roskadozik, a közigazgatásban elnyelődnek azok a pénzek, amik a vidéket is fejleszthetnék a vízfejű Budapest mellett. Az MSZP gyáva és béna volt, hogy ezeknek a kérdéseknek még csak a nyomához sem nyúlt hozzá, és hasonlatosan a svéd-modellhez, most ezt is úgy szidják, mint a bokrot, próbálják úgy beállítani, mintha a jelenlegi szisztéma mindenre jó lenne. A kerületek ritkításáról pedig annyit, hogy rengeteg kerülete van Budapestnek, és a legutolsóként hozzácsapott Soroksár – tanulmányok szerint – jobban járna a függetlenedéssel. Hogy ezt milyen módon akarják kivtelezni, azt nem tudom, mindenesetre a régen munkáskerületeknek nevezett kerületek sosem voltak Budapest klasszikus részei.
Vége van, béláim!
A lap többi része egyszerűen csak blöffökkel van tele. Előkerül – természetesen – Kubatov testvér is, aki mindent lát, de Szanyi kerülete is szóba kerül, ahová átirányította kékcédulával az orbánista kubatov-szavazókat a Fidesz. Azt is megtudhatjuk, hogy Kósa Lajos, Debrecen polgármestere lesz az önkormányzatokért felelős miniszter, és majd egy debreceni (egy vidéki?!) fog dönteni a budapestiek sorsáról? (Mintha eddig ez nem fordítva lett volna. Sőt, mondunk jobbat, Demszky Gábor Budapest főpolgármester Budakeszin él.) Olvashatjuk a kerületi nyugdíjasok, egy tanárnő és egy diák véleményét is – bár azért ennél ügyesebb bértollnokai is lehetnének az MSZP-nek, mert a felhozatal nagyon gyenge. A legvégén pedig megint egész oldalas cikket kapott Tarlós István évekkel ezelőtti szemüvegrelépős-összetörős sztorija, bár ezeket nagyrészt már az első számban is elsütötték. Ennyire nincs miről írni? Ennyire nem tudjátok elfogadni, hogy vége van? Akkor mondom: vége van. Drága elvtársaim, vége. Tovarisi, konyec. Egyedül vagytok, Tibor! Húzzatok most már a francba. Remélem ezek után mind a két tizenharmadik kerületi körzetet bukni fogjátok. Rátok férne.
feliratkozás